Még mindig itt zakatol a fejemben az első beszélgetésünk. Váltsak nézőpontot! Ez lenne a nagy kulcs a boldogsághoz?

Omu: Kipróbáltad?

Persze! De nincs időm folyton elmélkedni mindenen.

Omu: Nincs időd a boldogságra?

Nehogy már ezen múljon, mennyire vagyok boldog!

Omu: Szerinted min múlik?

Hah! Értem én! Bele akarsz csalni egy kritizálható egó megnyilvánulásba!

Omu: Egó megnyilvánulásba?

Tudod, mikor az ember sorolni kezdni, hogy akkor boldog, ha van szép lakása, elég pénze, párja, családja, ha sikerül, amit eltervez stb.

Omu: Értem, Szerintem egyszerűen csak felsorolod ilyenkor, mik a szükségleteid, mi mindent szeretnél, ami szempontváltással akár változhat is. A kulcsra, ahogy nevezted, akkor van szükség, amikor épp nem vagy boldog. Nem kell mindig, mindent elemezned, forgatnod magadban, főleg nem, ha jól érzed magad azzal, ahogy a dolgokat látod, megéled, eléred. De ha valami borul, bánt, zavar, hiányzik, ha valami nehéz, felzaklat, akkor nem éri meg, hogy időt szentelj arra, hogy átstrukturáld magadban a gondolataidat, az érzéseidet?

Igaz, a nézőpontváltás nem mindig egyszeri alkalom eredménye, van, amikor többszöri nekifutás, vagy több lépcsőfok megtétele, és ez macerás lehet, kérdés: célod-e, hogy jobban legyél, vagy elvagy a meglévő struktúráiddal?

Struktúráimmal? Mit értesz struktúrákon?

Omu: Olyan benned rejtőző mintázatokat, amikről gyakran észre sem veszed, mennyire mozgatják a meglátásaidat, érzelmeidet, megéléseidet, viszonyulásaidat.

Szóval, mint múltkor mondtad, szerinted viszonyulásokon csúszik el a boldogság, és a nézőpontváltás korrigálhatja az elcsúszást? A boldogság nem egy érzés inkább? Mit kell azon gondolkodni?

Omu: Már mondtam, hogy semmin sem kell gondolkodni, ha nem akarsz. De hasznos elgondolkodni azon, mi, merre tart az életedben, ha épp ki vagy borulva, mert lehet csak rosszul látod, rosszul értelmezed, rosszul értékeled a dolgokat.

Olyan ez, mint mikor eltörik a lábad. Sántikálhatsz fájdalomtól meggörnyedve, kínzó fájdalmak közepette, keresheted ki hibás azért, hogy eltört a lábad, vagy elmehetsz egy orvoshoz, hogy begipszelje (ha képes vagy rá, magad is sínbe rakhatod) és gyógyulsz, amíg szükséges. A gipsz - azaz átmeneti időszak - lesz a védelem a lábadnak, míg meggyógyul. A struktúraformálás, minták átalakításának átmeneti időszaka ugyanúgy védelmi folyamat a lelkivilágodnak. A védelem nem a múltra irányul, az már olyan, amilyen, érdemes elfogadni, ami nem jelenti, hogy ne keresnénk, mi korrigálható belőle legközelebbre. A védelem a jövőre irányul, hogy másmilyen megélés lehessen, mint amilyen a jelen.

Egyszerűnek hangzik, de tudjuk jól, hogy nem az.

Omu: Erről szól életed térképe: vajon merre vezet az utad? Mindig ugyanarra kell tartson, vagy változtathatsz rajta? Vajon mit kell tenned azért, hogy bármi változzon? Akarod-e egyáltalán, hogy változzon? Feltűnik-e, hogy akarhatod, hogy változzon?

Tehát életem térképe maga a változás lehetősége. Ha példádnál maradok, elágazáshoz érek, amikor eltörik a lábam, és onnan különböző utakat járhatok tovább: egyik, hogy erőlködök, ugrálok törött lábbal, kínlódva tovább, lehet rosszul forr össze, talán örökre sánta maradok, vagy másik utat választok, időt szánok a gyógyulásra, felépülésre, hogy később újra tudjak szaladni, ha kell.

Omu: Bár a példa itt eléggé sarkallatos: persze, hogy orvoshoz kerülsz, ha eltörik a lábad! De mi történik akkor, ha eltörik a kis szíved? Mi történik, amikor csalódás ér, amikor kudarc, veszteség ér? Olyakor is felméred, hogy lehetséges, hogy az utad hátralévő részében képtelen lehetsz egészséges önértékelésre, egészséges kapcsolatra, ha ez a struktúra megmarad?

Azt hiszem értelek. Nem a lábamról vagy az érzéseimről beszélgetünk, hanem arról, hogy mindig több lehetőségből áll minden út, és akkor is választasz közülük, amikor tudatosan nem választasz, hiszen ekkor csak nem veszed észre, hogy igenis mást is választhatnál – azaz lemaradsz arról, ami lehetséges lett volna, ha nézőpontot változtatsz. A nézőpontváltás nem más, mint annak feloldása, hogy csakis egy megoldás, egyféle megélés, egy útvonal lehetséges, és annak keresése, hogyan másként lehet még.

Omu: Szép gondolat, nem? Bárki megérti ezt, átíródik a térképe. Új útvonalak jönnek létre, új irányokba fordulhat, csak fel kell fedezni, hogy máshogy is lehet, másmerre is lehet próbálkozni. Az élet nem kőbe vésett, megkövesedett térkép, hanem tudatosulási folyamatok függvénye. Ha megfejted, felsőbb osztályba léphetsz.

Előző mesék

Következő mese