Tizedik mese: Valóság vagy illúzió?
A legendák szerint az OMU csúcsnál olyan dimenziókapu van, amiről azt tartották, ott találkozik a Föld és a Menny. Tavaly az időjárás miatt vissza kellett fordulnom. Idén sikerült újra nekifutnom, és végre feljutottam az OMU csúcsra.
Egy kérdés fogalmazódott meg bennem gyaloglás közben (elég kemény túra visz fel a csúcsra, 10 km, amit visszafelé is le kell gyalogolni): Hogyan határozható meg a határvonal a képzelet, hiszékenység és a valóság vagy épp hit között? Mennyiben pusztán képzelgés a fantázia, ha azt valóban átengedi valaki magán, hiszen ettől kezdve az illető számára ez már valósan (megélt) elemeket is tartalmaz? Mennyiben valóság a valóság, ha azt megtagadjuk, kinevetjük és nem engedjük magunkhoz, ezért átélni sem tudjuk?
Elolvastam több könyvet a Bucsecs rejtélyről mielőtt odamentem, így megismertem mások mit gondolnak róla, mit tartanak valóságnak, vagy épp fantáziálásnak vele kapcsolatban. A helyszíneken pedig érdekes meditációkban volt részem, melyekért nagyon hálás vagyok. Ezek megmutatták, hogy nem az a fontos, mások számára mi a valóság vagy illúzió. Azt kell keresnünk, mi magunk miben tudunk hinni, mit tudunk magunkba építeni, mert az formálja saját valóságunkat, amit azután már csak összeférhetővé kell tenni önmagunk addigi és mások valóságával.
Nagyrészt megtartom magamnak a Bucsecs meditációim tartalmát, mert nehéz szavakba önteni, és valószínűleg úgyis csak saját tisztulásomról szólnak. Van azonban egy felismerés, amiről úgy érzem érdekes lehet mások számára is.
A meditációim felvezető részét én magam találtam ki. Minden felvezető rész után azt éreztem süllyedek, és egy földalatti folyosón találtam magam. A folyosó mindig ugyanúgy nézett ki, csupa örvénylés volt benne, és bár ugyanúgy nézett ki, minden alkalommal máshova vezetett. A meditációk közben két másik társam is segítettem saját útjukon szavakkal, biztatással, ugyanis ők is másfelé jutottak ugyanabból az alagútból indulva. (Egyikőjük mellettem ült, másik otthonról, Magyarországról kapcsolódott távból, telefonon.)
Összegezve: minden "utam" tanított valamit, és minden utam ugyanott ért véget. Bele telt pár alkalomba, mire rájöttem, hogy nem mentem sehova, ugyanott voltam minden alkalommal, egy "vetítő teremben", csak mindig mást vetített számomra, és a többiek számára is. Ugyanott voltunk, ugyanazt láttuk: saját korlátainkat.
A "vetítések" félelmeinkre épültek. Olyan belső víziók jelentek meg, amivel meg kellett ugranunk belső korlátainkat. Mintha valami élethű szimuláción vettünk volna részt. Egyikünk arról számolt be, hogy egy hatalmas kőről csüng, alatta a mélység, és nem meri elengedni a követ, hiába tudja, hogy ez csak vízió, így megállt a kép. Nem tudta tovább pergetni. Leállt a meditáció, átfordult puszta elmejátékba, hogy mi lehet ez. Egy másik alkalommal sötét, félelmetes helyre került, emiatt állt le. Én volt, amikor élethű sziklák között sétáltam, és a sziklafalak el kezdtek szűkülni, egyre kisebb rés maradt számomra. Olyan is előfordult, hogy azért állt le a meditáció, mert olyasmit láttunk, amit egyszerűen nem tudtunk hovatenni, és megkérdőjeleztük.
Ahogy visszagondoltam az "utakra", megszólalt bennem egy belső hang: Mi ez, ha nem az élet szimbolikája? Ugyanonnan érkezünk, ahova visszatérünk (Eredet) és közben számtalan utat járunk be, miközben elveszítjük a kapcsolatot az Eredettel, mert túlságosan lekötnek minket egyes utazásaink, és nem tartjuk végig tudatosan fejben, hogy minden csak "valósághű vetítés" = érzékelése egyszercsak semmissé válik, ha mással nem, halálunkkal.
Akkor viszont mi a valóság, ha nem az, ami velünk marad útjaink során?: Érzelmi, gondolati minták.
Mi marad velem 20 km-es gyaloglásból? szépség érzet, béke érzet, felismerések, a kihívásokra való reakcióim érzelmi emléke és nem maga a 20 kilométer fizikai látványa, vagy a fizikai testem pillanatnyi reakciói. Mi marad vissza egy házasságból válás után? A lepergett évek pillanatai, vagy az érzelmek, gondolatok, amik azok hatására felgyűltek?
Feltettem magamnak a kérdést: Hogyan láthatnám meg magát a "vetítő termet"? Ha le tudom magam tisztítani érzelmi, gondolati reakcióktól, megpillanthatom? Itthon újra és újra nekifutottam, míg egyszer sikerült. Ekkor furcsa dolgot láttam …
Következő mese