Hézagkitöltés: amikor a hiányzó információ helyére a képzeletünk lép
Mi történik bennünk, amikor nem tudunk valamit?
Az emberi elme nem igazán szereti az üres helyeket. Ha valamiről nincs elegendő információnk, gyakran megpróbáljuk kiegészíteni a hiányzó részeket. Következtetéseket vonunk le, korábbi tapasztalatainkra támaszkodunk, elképzelünk lehetséges forgatókönyveket, vagy egyszerűen történetet alkotunk arról, amit nem ismerünk.Ezt nevezhetjük hétköznapi értelemben hézagkitöltésnek.Gondoljunk csak arra, amikor valaki nem válaszol az üzenetünkre. Nem tudjuk, miért. Lehet, hogy elfoglalt, nem látta, elfáradt, elfelejtett válaszolni, vagy éppen valami problémája van velünk. A tény mindössze annyi, hogy még nem érkezett válasz. A többi már a mi értelmezésünk.
És itt kezdődik az érdekes rész.
Nem mindegy, mivel töltjük ki az információs hiányokat.
A gondolkodásunkat nemcsak az aktuális tények befolyásolják, hanem a korábbi tapasztalataink, félelmeink, elvárásaink és meggyőződéseink is.
Aki korábban sok csalódást élt át, könnyebben következtethet elutasításra. Aki gyakran tapasztalt kiszámíthatatlanságot, veszélyt sejthet ott is, ahol még nincs erre bizonyíték. Aki viszont alapvetően biztonságban érzi magát, könnyebben hagyja nyitva a kérdést.
A szorongás és a kontrolligény kapcsolata
A szorongóbb emberek számára a bizonytalanság gyakran különösen nehezen elviselhető. Erősebb lehet az igényük arra, hogy tudják, mi történik, mi miért történik, és mi várható a jövőben.Ennek hátterében részben a biztonság és a kontroll iránti igény állhat.Amikor azonban nincs elegendő információnk, a bizonytalanság feszültséget kelthet. Az elme ilyenkor megpróbálhatja megszüntetni ezt a feszültséget azzal, hogy lehetséges magyarázatokat gyárt.Csakhogy a szorongó gondolkodás gyakran a negatív lehetőségekre érzékenyebb.
A hiányzó információ helyére így könnyen kerülhet egy kedvezőtlen forgatókönyv:
- Ha nem hívott vissza, biztosan valami baj van.
- Ha nem kaptam választ, valószínűleg rosszat gondolnak rólam.
- Ha valaki megváltozott velem szemben, biztosan én hibáztam.
- Ha még nem tudom az eredményt, talán valami rossz fog történni.
A probléma az, hogy az elképzelt lehetőség idővel könnyen bizonyossággá válhat bennünk. Már nem úgy gondolunk rá, mint egy lehetséges magyarázatra, hanem úgy érezzük, mintha valóban ez történt volna. Így egy feltételezésből érzelem, az érzelemből pedig akár viselkedés is születhet.Visszahúzódunk, védekezünk, számonkérünk, aggódunk vagy előre reagálunk egy olyan helyzetre, amelyről valójában még semmit sem tudunk.
A gondolat nem tény – még akkor sem, ha nagyon valóságosnak érezzük.
Természetesen nem minden feltételezésünk téves, és nem is az a cél, hogy ne vonjunk le következtetéseket. A nehézség ott kezdődik, amikor nem hagyunk teret más magyarázatoknak, és a saját értelmezésünket összetévesztjük a valósággal.Talán érdemes időnként megállnunk, és feltennünk magunknak néhány kérdést:
- Amit most gondolok, azt valóban tudom, vagy csak feltételezem?
- Milyen korábbi tapasztalatom befolyásolja most az értelmezésemet?
- Miért éppen a negatív lehetőséget tartom a legvalószínűbbnek?
- Milyen más magyarázatok lehetségesek még?
- El tudom viselni, hogy egyelőre nem tudom a választ?
A bizonytalanság elviselése is tanulható.
Nem kell minden üres helyet azonnal kitöltenünk. Nem kell minden kérdésre rögtön választ találnunk, és nem szükséges minden lehetséges jövőbeli eseményre előre felkészülnünk.
Néha a lelki egyensúlyunk szempontjából az egyik legfontosabb felismerés éppen az, hogy különbséget tudunk tenni aközött, amit tudunk, amit gondolunk, és amitől félünk.
Nem biztos, hogy azzal védjük meg magunkat a csalódástól, ha előre elképzeljük a legrosszabbat. Lehet, hogy csupán a jelenünket tesszük nehezebbé egy olyan történettel, amely még meg sem történt.