Elengedés: veszteség vagy újraintegrálás?
Az elengedésre gyakran veszteségként gondolunk. "El kell engednem. Le kell mondanom róla. Nincs más lehetőségem." Mintha az elengedés azt jelentené, hogy valakit, vagy valamit, ami számomra fontos, teljesen el kell veszítenem, fel kell adnom. Ebben a megközelítésben nemcsak maga a veszteség fájdalmas, hanem az is, hogy úgy éljük meg: nincs többé ráhatásunk arra, ami történik.
A kontroll elvesztésének élménye erősítheti a fájdalmat: szeretnénk még tenni valamit, változtatni, megmenteni, visszahozni vagy más irányba terelni a dolgokat – miközben azt tapasztaljuk, hogy már nem rajtunk múlik. Így az elengedés könnyen válhat egy mély, fájdalmas küzdelemmé.
Fordítsunk egy kicsit a megközelítésen!
Értelmezhetjük-e úgy az elengedést, hogy valakihez vagy valamihez már nem ragaszkodhatok ugyanúgy, mint korábban? Gondolhatunk-e úgy az elengedésre, hogy nem feltétlenül eltüntetnem kell magamból valakit, vagy valamit, hanem más módon kell integrálnom önmagamba?
Egy fontos személy, kapcsolat akkor is része marad annak, aki vagyok, ha már nincs jelen ugyanúgy az életemben. Egy múltbeli esemény akkor is formálhat, ha már nem próbálom újra meg újra megváltoztatni. Egy érzés akkor is hordozhat számomra jelentést, ha már nem engedem, hogy ugyanúgy határozza meg a jelenemet.
Lehet, hogy az elengedéssel nem eltávolítani kell magamból valamit, hanem megváltoztatni a helyét bennem.
.
Ami korábban a jelenünk része volt, később az emlékeink, a tapasztalataink, a tanulságaink, az önmagunkról kialakított új képünk részévé válva tud jelenünk része maradni. Ahogy ezen a belső változáson haladunk végig, úgy változik a ragaszkodásunk mértéke, az emlékeink minősége, az érzéseink színezete. Így az elengedés nem feltétlenül teljes veszteség, inkább átalakulás.
Ennek a folyamatnak is lehet fájdalmas, nehéz szakasza, de ez a folyamat olyan tudatos új viszonyulásoknak ad teret, amik segítik magát az elengedést, feldolgozást.
Megszületik egy következő szintű integráció.
Ahol már nem ugyanúgy kapcsolódunk hozzá, mint korábban, mert már nem ugyanott van bennünk. És talán ezért van az is, hogy valamitől nem akkor szabadulunk meg, amikor már semmit sem érzünk iránta, hanem amikor már nem kell ugyanúgy kapaszkodnunk belé ahhoz, hogy megmaradjon bennünk.
Az elengedés így nem feltétlenül azt jelenti: "Nincs többé." Hanem inkább:
"Már másképpen van jelen bennem."
Újraintegrálást segítő kérdések önmagunkhoz
Mi az, amihez még mindig ragaszkodom? Magához a személyhez, eseményhez, érzéshez, vagy inkább ahhoz, amit reméltem tőle?
Mit szeretnék még mindig megváltoztatni, visszahozni, másképpen alakítani, amin valójában már nincs ráhatásom?
Mi az, amit ez a kapcsolat, esemény vagy életszakasz adott nekem, és amit szeretnék továbbvinni magamban?
Lehetséges-e, hogy úgy őrzöm meg mindannak a jelentőségét, amit átéltem, hogy közben nem a korábbi formájához ragaszkodom?
Milyen új jelentést adhatok ennek az élménynek a saját történetemben?
Hogyan tudnék úgy kapcsolódni az emlékeihez, hogy azok már ne korlátozzák a jelenemet?
Milyen más hozzáállás, értelmezés vagy viselkedés segítene most abban, hogy tovább tudjak lépni?
Esetleg: Mi az, amit nem szeretnék elveszíteni abból, amit átéltem, és mit kellene megváltoztatnom magamban ahhoz, hogy ezt már ne fájdalommal kelljen őriznem?
.