Ecc, pecc, kimehetsz – mennyire mered elengedni a kontrollt?
Te is olyan vagy, aki inkább előre megnézi az útvonalat, az étlapot és az időjárást és nem bízza a véletlenre? Aki szeret tudni róla, mikor, hol, kivel és mi fog történni? Aki nehezen viseli, ha valaki késik, mert nem tudja, miért? Aki azt mondja: "Add inkább ide, majd én megcsinálom, úgy biztosan kész lesz." Aki egy utazás előtt fejben már végigjátszik minden lehetséges forgatókönyvet? Aki nehezen viseli, ha valaki megváltoztatja a közös programot? Aki szereti, ha a dolgoknak megvan a helyük, idejük és rendjük? Vagy egyszerűen csak azt érzed:
"Akkor vagyok nyugodt, ha tudom, mi történik."
Ha ezek közül több is ismerős, lehet, hogy benned is erősebb a kontrolligény, ami önmagában egyáltalán nem baj. Sőt, valószínűleg sok mindenben éppen ennek köszönheted, hogy megbízható, alapos, felkészült és felelősségteljes vagy. A kontrollra ugyanis szükségünk van. Segít tervezni, dönteni, határokat tartani, felelősséget vállalni és biztonságot teremteni.
A nehézség akkor kezdődik, amikor a kontroll már nem eszköz, hanem a biztonságérzet feltételévé válik.
- Amikor csak akkor tudunk megnyugodni, ha minden a terv szerint történik.
- Amikor újra és újra ellenőrzünk.
- Amikor nehezen delegálunk.
- Amikor előre végiggondoljuk az összes lehetséges problémát.
- Amikor egy váratlan változás aránytalanul nagy feszültséget kelt.
Ilyenkor talán nem több kontrollra van szükségünk, hanem nagyobb pszichológiai rugalmasságra.
Te irányítod a kontrollt – vagy a kontroll irányít téged?
A kontroll elengedése sokak számára ijesztően hangzik, pedig a rugalmasság nem azt jelenti, hogy többé nem tervezünk, nem ellenőrzünk, vagy mindent a véletlenre bízunk. Inkább azt jelenti:
Képes vagyok eldönteni, mikor van szükségem kontrollra – és mikor tudom megengedni magamnak, hogy ne én irányítsak.
A kérdés tehát nem feltétlenül az: "Tudom-e elengedni a kontrollt?" hanem:
"Tudok-e választani a kontroll és az elengedés között?"
"Kontroll-lazítás". Gyakorlat 1.
Ha erősen kontrolláló vagy, ne azzal kezdj, hogy mindent feladsz! Válassz valami apró, alacsony kockázatú helyzetet.
Például:
- Hagyd, hogy valaki más válassza ki az éttermet;
- ne nézd meg előre többször az időjárást;
- kevesebbszer ellenőrizd az egészségi állapotod;
- bízz rá valakire egy feladatot anélkül, hogy utána újraellenőriznéd;
- indulj el úgy, hogy nem tervezted meg percre pontosan az utat;
- hagyj egy kis üres időt a napodban előre megtervezett program nélkül;
- engedd meg, hogy valaki másnak legyen igaza;
- ne javíts ki azonnal valamit, amit más egy kicsit másképp csinál;
- ha valami nem pontosan úgy történik, ahogy elképzelted, várj néhány percet, mielőtt közbelépnél.
A lényeg nem az, hogy "jól bírd". A lényeg az, hogy megfigyeld magad: Mi történik benned, amikor nem te irányítasz?
Feszültség? Nyugtalanság? Bosszúság? Félelem? Bizalmatlanság?
Az előrevezető kérdés: Mi történik, ha ezt az érzést nem próbálod azonnal megszüntetni? Hogyan tudod kezelni ezt az érzést?
"Mi van, ha nem úgy lesz?" Gyakorlat 2.
Válassz egy olyan közelgő helyzetet, amelyet szeretnél kontrollálni.
Írd le:
Mit szeretnék, hogy történjen?
Majd:
Mi van, ha nem pontosan így történik?
Ezután:
Mi lenne a B tervem?
És végül:
Mi lenne akkor, ha még B tervem sem lenne?
Ez az utolsó kérdés már egy másik képességet gyakorol: a bizonytalanságtűrést. Nem azt tanulod meg, hogyan tudsz minden lehetséges helyzetre felkészülni, hanem azt, hogy: "Lehet, hogy nem tudom előre, mi fog történni, de bízhatok abban, hogy majd reagálni tudok rá."
"Nem tökéletesen" Gyakorlat 3.
A kontrolligény gyakran összekapcsolódik a perfekcionizmussal. Ezért időnként próbáld ki: Valamit csinálj szándékosan elég jól, de ne tökéletesen.
Nem hanyagul. Nem felelőtlenül. Csak annyira jól, amennyire az adott helyzet valóban megkívánja.
Majd figyeld meg: Mi történik, amikor nem korrigálsz még egy kicsit?
Talán semmi. Talán senki nem veszi észre. Talán a világ ugyanúgy megy tovább. És közben megtapasztalhatod: a feszültség elviselhető akkor is, ha nem szüntetem meg azonnal.
"Ecc, pecc, kimehetsz…"
A gyerekek sokszor egészen különleges módon tudják elfogadni, hogy valami nem rajtuk múlik. Egy mondóka eldönti, ki lesz a fogó. Nem kell hozzá elemzés. Nem kell kockázatelemzés. Nem kell B terv. Ecc, pecc, kimehetsz.
Persze felnőttként nem élhetünk mindent a véletlenre bízva. De talán időnként megengedhetjük magunknak azt a tapasztalatot, hogy:
nem kell minden pillanatban nekünk irányítani.
Mert a lelki rugalmasság nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk kontrollra, hanem azt, hogy nem omlunk össze attól, ha egy időre nincs. Talán érdemes ma megkérdezni magunktól: Mit tartok most túl szorosan a kezemben? Mi az az egyetlen dolog, amit ma egy kicsit elengedhetnék?