Átstrukturált figyelem
Vegyünk egy fiktív kísérletet: Van két személy. "A" személy arra kéri "B" személyt, hogy pár perc erejéig csukja be a szemét, és a figyelmét váltogatva összpontosítsa saját testének különböző részei felé. Figyelje meg, mi zajlik közben benne, addig, míg "A" személy azt nem mondja, hogy vége a gyakorlatnak. "A" személytől az is elhangzik egy mondat erejéig, hogy "B" személy ne lepődjön meg, ha a gyakorlat közben esetleg ("A" személy) megérinti "B" személy valamelyik vállát. Majd elkezdődik a gyakorlat. A gyakorlat végén "A" személy jelzi, hogy vége (anélkül, hogy megérintette volna "B" személy vállát.) Mi történik a kísérlet közben?
A FIGYELEM
"A" személy által elejtett információ átstrukturálja "B" személy figyelmi rendszerét, ugyanis a figyelem nem pusztán azt követi, amit AKARUNK figyelni.
"B" tudatos szinten ezt a feladatot kapja: "Figyeld a tested különböző részeit." De kap egy másik információt is: "Lehet, hogy megérintem a válladat." Ettől az agy létrehoz egy elvárást egy jövőbeli érzékszervi eseményre. Az elvárások pedig képesek módosítani azt, hogy milyen ingerekre leszünk érzékenyek és mennyi figyelmi erőforrást fordítunk rájuk.
NEM CSAK A KÍSÉRLETBEN, A MINDENNAPJAINKBAN IS!
A modern figyelemkutatásban jól dokumentált, hogy az elvárás és a bizonytalanság befolyásolja a figyelem elosztását, vagyis "B" nem egyszerűen a testét pásztázza, hanem közben "hallgatózik" a vállával.
A bizonytalanság különösen erős figyelemfenntartó tényező.
Fontos része a kísérletnek, hogy "A" személy nem azt mondja: "Meg fogom érinteni a válladat.",hanem azt, hogy "Ne lepődj meg, ha esetleg megérintem." Tehát "B" nem tudja:
- megtörténik-e,
- mikor történik,
- melyik vállán történik,
- egyáltalán történik-e.
Ez bizonytalanságot hoz létre. A mindennapi életben pl. érzelmi zsaroláskor, fenyegetéskor sokszor, sokan találkozunk hasonló helyzettel. A fenyegetés lehet akár társadalmi szintű is mint pl. háborúshelyzet, újabb pandémia. A fenyegettség idején még semmi nem történt, az idegrendszerünk mégis máris másként terhelődik a figyelmünk átszerveződése miatt.
Miért? Mert a bizonytalan jövőbeli események önmagukban képesek figyelmi és anticipációs folyamatokat beindítani.
A kutatások az anticipációt, a bizonytalanságot és a potenciális fenyegetés monitorozását szorosan összekapcsolják.
Paradoxon az egészben, hogy minél kevésbé valószínű, hogy történik valami, annál kevésbé lenne érdemes vele foglalkozni — MÉGIS, ha nem tudjuk, mikor történik, érezhetjük úgy, hogy érdemes lehet folyamatosan készenlétben tartani a figyelmi rendszert.
Miért találtam ki, ezt a kísérletet? Hogy könnyebben beszélhessünk belső folyamatokról.
Témánk: A szorongás és a figyelem
A SZORONGÓ ELME A BIZONYTALANSÁG MIATT ÁTALAKÍTJA A SZORONGÓ SZEMÉLY FIGYELMI RENDSZERÉT. NEM TUD TÖLTŐDNI ABBÓL, AMI A JELENBEN ELÉRHETŐ ERŐFORRÁS, MERT LEKÖTI A VALÓSZÍNŰSÉG BIZONYTALANSÁGA.
"B" teste normál esetben egy hatalmas mennyiségű érzékszervi információt szolgáltat. De amikor "A" megemlíti a vállat, a váll kiemelt jelentőségűvé válik. "B" figyelme szűkülhet:
- "Most mit érzek a jobb vállamban?"
- "Mintha valami hozzáért volna?"
- "Ez csak a ruhám volt?"
- "Most talán meg fog érinteni?"
- "Még mindig nem történt semmi."
Ezzel létrejön egy önmagát erősítő kör: várakozás → fokozott figyelem a vállra → több testi érzékelés → több értelmezés → még több figyelem a vállra.
Ugyanez a folyamat elindul a szorongóban is, amikor a tudatában megjelenik valami félelem: várakozás → fokozott figyelem a félelem lehetséges tárgyára → több belső gondolat → több értelmezés → még több figyelem a félelem lehetséges tárgyára.
FIGYELMI ELFOGULTSÁG
Ez már nagyon közel van ahhoz, amit a pszichológiában figyelmi elfogultságnak / figyelmi torzításnak nevezünk. A figyelmi torzításoknál pedig nemcsak az történhet, hogy a figyelem gyorsabban odafordul, hanem az is, hogy nehezebb elengedni azt.
Elérkeztünk ahhoz a gyakori helyzethez, amiről sok szorongó kliens számol be: "Tudom, hogy nem kellene túlgondolnom, mégis folyton csak arra tudok gondolni."
A SZORONGÓ EMBER IDEGRENDSZERE A FELERŐSÖDÖTT FIGYELEM MIATT VALÓSÁGOS VESZÉLYNEK ÉRZÉKELHETI AZT, AMITŐL TART (anélkül, hogy megvalósulna), és nem tudja elengedni a gondolatát.
Az agy megelőzi a valóságot – prediktív feldolgozás indul el. Az agy nem egyszerűen passzívan várja, hogy az érzékszervekből beérkezzen minden információ. Folyamatosan próbálja megbecsülni, mi fog történni a következő pillanatban, majd összeveti ezt a tényleges érzékszervi információval. Ez a predikció és a beérkező információ összevetése a modern perceptuális modellek egyik fontos alapelve.
A folyamatos készenlét fárasztó, kimerítő, akkor is, ha utólag kiderül, hogy felesleges volt.
Az elménk tehát nem csak azt érzékeli, ami történik, folyamatosan számol azzal is, ami esetleg történni fog.
- hogyan befolyásolja a várakozás az észlelést?
- hogyan változtatja meg a figyelmet a bizonytalanság?
- hogyan lesz egy semleges ingerből "fontos" inger?
- hogyan tud egy még meg nem történt esemény jelen lenni a tudatban,
- és végül: mennyire azt érzékeljük, ami történik, és mennyire azt, amire számítunk?