Polcz Alaine a gyászról
Vannak veszteségek, amelyek után sokáig azt várjuk magunktól, hogy egyszer majd "túl leszünk rajta". Majd elmúlik a fájdalom. Majd kevesebbet gondolunk rá. Majd visszatérünk ahhoz, akik előtte voltunk. De vajon ez a gyász egyetlen lehetséges útja? Polcz Alaine pszichológus munkásságának egyik fontos üzenete éppen az, hogy merjünk közelebb menni ahhoz, amiről legszívesebben hallgatnánk: a halálhoz, a veszteséghez, a félelemhez, a kimondatlan mondatokhoz.
Polcz Alaine súlyosan beteg és haldokló gyermekekkel, valamint családjaikkal dolgozott. Figyelte, hogyan fejezik ki a gyerekek a halállal kapcsolatos érzéseiket – sokszor nem szavakkal, hanem játékkal, rajzzal és szimbólumokkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekek rendkívül érzékenyen észlelik a körülöttük lévő felnőttek érzelmeit, ezért fontos, hogy félelmeikről és kérdéseikről nyíltan beszélhessenek. Úttörő szerepet vállalt a játékdiagnosztika és a játékterápia hazai alkalmazásában, valamint a gyermekek kórházi ellátásának emberközelibbé tételében. Munkássága később a haldoklás, a halál és a gyász lelki folyamatainak kutatásával bővült. 1991-ben megalapította a Magyar Hospice Alapítványt, és meghatározó szerepet játszott a hazai hospice-szemlélet elterjesztésében. Életművének egyik legfontosabb üzenete, hogy a halálról nem hallgatni kell, hanem őszintén, együttérzéssel és emberi méltósággal beszélni.
Attól, hogy valamiről nem beszélünk, még nem lesz kevésbé jelen. A kimondatlan érzés is hat ránk. A meg nem élt gyász is helyet kér. A hiány akkor is része lehet az életünknek, ha megpróbálunk nem gondolni rá.
Polcz Alaine felhívta a figyelmet arra, hogy a halál és a haldoklás folyamata ne csupán orvosi kérdés legyen. A testi szenvedés mellett ott vannak az emberi kapcsolatok, a félelmek, a búcsúzás, a méltóság és az egymás mellett való jelenlét kérdései is. Sokat tett azért, hogy ezekről beszélni lehessen.
Amikor már nem tudjuk megváltoztatni, ami történt...
Sokan a gyász során bűntudat és a továbblépés vágya között őrlődnek, ami frusztrációval járhat: "Bárcsak kevésbé érintene már meg, de megengedhetem-e magamnak, hogy kevésbé fájjon?"
Van, aki nem mer, más nem is tud örömöt megélni a gyász folyamatában, mert úgy érzi, az öröm és a fájdalom nem férhet meg egymás mellett. Mintha az öröm megélése a veszteség eljelentéktelenítését vagy az emlék elárulását jelentené. Pedig az öröm nem a gyász ellentéte, és nem is a szeretet hiányának jele. Éppen ellenkezőleg: az öröm megélése fontos része annak, hogy lelkileg továbbra is kapcsolódni tudjunk az élethez: múlthoz, jelenhez, jövőhöz. Érdemes lehet ezért azt a kérdést feltenni:
"Hogyan tudok együtt élni azzal, ami megváltoztathatatlanul megtörtént?"
Lehet, hogy a gyász nem arról szól, hogy egyszer majd egyáltalán nem fog fájni, hanem arról, hogy idővel megtanulunk másképpen kapcsolódni ahhoz, amit elveszítettünk.
Az emlék megmaradhat.
A hiány megmaradhat.
A szeretet is megmaradhat.
És közben mi magunk változunk.
A veszteség nem feltétlenül valami, amit ki kell törölnünk magunkból ahhoz, hogy tovább tudjunk élni. Lehet, hogy inkább olyan tapasztalat, amelynek idővel új helyet kell találnunk magunkban.
Ez nem azt jelenti, hogy könnyű lesz. Nem azt jelenti, hogy el kell fogadnunk azt, amit nem akarunk elfogadni. Talán csak annyit jelent, hogy nem biztos, hogy a gyógyulás azzal történik meg, ha oda akarunk visszatérni, ahol a veszteség előtt voltunk. Lehet, hogy egy új élethelyzetet kell kialakítanunk, amelyben a veszteségnek is van helye – de már nem csak a veszteség határozza meg az életünket.
Talán ezért is fontos Polcz Alaine öröksége: megtanít bennünket arra, hogyan fájhat kevésbé. Arra ösztönöz, hogy merjünk szembenézni azzal, ami fáj, beszélni arról, amiről nehéz beszélni, és idővel megkeresni azt az új nézőpontot, amelyből tovább tudunk élni.
Ha Ön is épp gyászfolyamatban van, ne feledkezzen meg saját lelki egészségéről sem!
A veszteség feldolgozása mellett önmagáról is gondoskodnia kell – ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szereti vagy kevésbé gyászolja azt, akit elveszített. Ha úgy érzi, egyedül nehéz megbirkóznia a veszteséggel, forduljon hozzám, vagy más szakemberhez!