Minden életszakasznak megvannak a maga szépségei, kihívásai, nehézségei. Állandóan ki vagyunk téve csalódás, fájdalom, de ugyanígy öröm lehetőségeinek is. Mindezt legtöbbször külső tényezők vizsgálatával éljük meg: kívülről keressük az örömöt (ki, mi tehet minket boldoggá) és kifelé vádaskodunk (ki, mi miatt szenvedünk).
Az energiametria (emetria) szóösszetételt azért találtam ki, mert úgy érzem, hogy a spirituális fejlődés és pszichológiai folyamatok összekapcsolása egy hatékonyabb tudatos jelenlét megéléshez vezethet.
Ken Wilber – nem pszichológus – zseniális vizsgálatot végzett, melynek eredményeire építve megalkotott egy tudatosság térképet, vázolva milyen szintjei vannak tudat fejlődésének (nem hozom be az elméleti részt) és megjelölte, mely tudatállapottól működőképes a valós spirituális emelkedés, és nem marad csupán útkeresés, útvesztőkben körözés,...
Kineziológiai kísérletek, mérések és bekalibrálások alapján létrehoztak egy táblázatot, amely 1-től 1000-ig tükrözi érzések rezgésértékét. Néhány példa az alacsony frekvenciák szemléltetésére:
Ha orvost keresünk, tudjuk, hogy nem mehetünk csak úgy, bármi problémával, bárkihez. Meg kellett tanulnunk, hova forduljunk, ha fáj a fülünk, hova, ha eltört a lábunk. A pszichológia is hasonló terület, de talán mégsem annyira ismert a rendszere, mint az orvosoké. Én is csak akkor döbbentem rá erre, mikor elkezdtem a képződést. Íme a rendszer...
Kapcsolataink fontos meghatározója, hogyan tudunk másokkal kapcsolatot teremteni, fenntartani, hogyan tudunk másokhoz kötődni. Mióta az ember foglalkozik lelkiséggel, foglalkozik kötődési mintákkal, próbálja megérteni, mi alapján formálódnak kapcsolataink.
Feltűnt, hogy aki valamiben igazán jó, az attól jó benne, hogy milyen sok időt töltött már el azzal, amiben jó, és mennyiszer gyakorolja újra meg újra? Felbukkanhat belőlünk bármi, ami jó, de amint nincs rá időnk, halványulni kezd az ereje.
Minden új év számtalan lehetőség. Még arra is, mit kezdjünk magukkal a lehetőségekkel. A szépet, a jót a kellemeset ne hagyjuk begyűrődni a nehézségek alá! Engedjük általuk dolgozni magunkban a hála gyógyító erejét! A nehézségekben pedig ne csak a fájdalmat, de a tanítást is fedezzük fel! Így válhatunk egyre bölcsebbekké. E kettő segíthet embernek...
Szétnézek, és rengeteg harcost látok. Külső és belső harcok csataterén érzem magam. Áldás mindenkire, akire nem vonatkoznak a gondolataim, és önazonosan, vidáman, békésen telnek napjai, és még több áldás azokra, akiknek keserédes az öröm, mert napról napra, óráról órára meg kell érte küzdeni a stressz, az aggodalom, a félelmek, a konfliktusok...
Előfordulhat, hogy november, december visszaránt minket múltbéli kapcsolatokba, érzésekbe, élethelyzetekbe, szokásokba. Mintha kísértene mindaz, amit már le akartunk zárni, el akartunk felejteni, de talán fél munkát végeztünk. Ha van még abban a kapcsolatban, emlékben, mintázatban valami, amin nem tudtuk igazán túltenni magunkat, amiből nem...
Vannak olyan testi tünetek, amikkel nem tud mit kezdeni az orvostudomány. Hiába a sok vizsgálat, nem tűnik indokoltnak a fájdalom, ami megkeseríti a mindennapokat. Ilyenkor keresni kell tovább, mi hozhat könnyebbedést.
Adott egy érthetetlen félelem. Nincs vizsgadrukk egyetemi évek során, aztán jön a jogosítvány, és amikor végső vizsgára kerül sor, blokkoló félelem lép fel, ami még szomatikus tünetekkel is jár. Vajon honnan eredhet? Ennek az okait kerestük, hogy sikerülhessen a vizsga. A terápiás ülés során módosult tudatállapotot hoztunk létre, és belső képeket...
A dolgok, történések hatással vannak ránk, megérintenek, igaz? Megtörténik valami, szemtanúi, résztvevői, részesei vagyunk, és ez elindít bennünk érzelmeket, gondolatokat. Mi az, ami igazán ténylegesen hat ránk? Ami történt? Vagy a bennünk létrejövő érzelmek, gondolatok az alapján, ahogy értelmezzük, megéljük, és lereagáljuk azt, ami történt?