Fazekas Ágnes vagyok. Okleveles pszichológus, Komplex Integratív Terapeuta jelölt.

Az egyetemen megtanultam, hogy a tüneteket milyen kategóriákba, elméletekhez lehet besorolni, de az élet megmutatta, hogy az emberi lélek több, mint pusztán kategóriák, elméletek összege, emiatt pszichológus tevékenységem holisztikus megközelítéssel végzem. 


HOGYAN LETTEM PSZICHOLÓGUS

30 évvel ezelőtt pedagógusként végeztem. Pár év után azonban nagy fordulatot vett az életem és spirituális területekre sodródtam: különböző keleti tanítókat kellett fordítanom írásban, és szóban. Tanítványuk lettem, egyre több segítő munkában vettem részt, egyre többet utaztam a nagyvilágban, felkérésre oktatni kezdtem és egyre több emberrel folytattam segítő beszélgetéseket. Mások lelki támogatásához azonban nem éreztem elégnek csak a spirituális témákban való egyre nagyobb jártasságot, így bár eltelt 25 év a pedagógus diploma megszerzése óta, újra iskolapadba ültem, hogy pszichológus diplomát is szerezzek.

Egészen más úgy iskolapadban ülni, hogy jó adagnyi élettapasztalat is "ott ül" már velünk. Más együttérzésről, lelki nehézségekről elméletben tanulni és más, ha már nagyon jól ismerjük, milyen amikor összetörik az ember szíve, milyen ha gyászol, ha váláson megy keresztül; milyen, amikor forrong bennünk az indulat, csalódás; milyen, ha nem érezzük magunkat szeretve; milyen amikor nyomaszt, hogy nincs még stabil egzisztenciánk, párkapcsolatunk, gyermekünk, és milyen attól félni, ha mindezt elértük, nehogy elveszítsük.  

Bár azt tapasztalom, hogy sokaknál a pszichológia és a spirituális érdeklődés nem fér meg együtt, én nagyon hasznosnak tartom segítő hivatásomhoz, hogy bármelyik oldalról meg tudom közelíteni az adott kérdést, nehézséget, attól függően, hogy a szóbanforgó kliens fejlődését, lelki gyógyulását mi segíti jobban. 


Okleveles pszichológusként (KRE) 2025-ben végeztem. Az egyetemi tanulmányok mellett sikeres vizsgát tettem SAS-OK képzésben (Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban, ELTE, Magyar Hipnózis Egyesület). 

Jelenleg Ericksoni indirekt hipnózis képzésben veszek részt, mely módszer segíti a tudattalan erőforrások aktiválását és a változáshoz szükséges belső megoldások megtalálását, kötetlen beszélgetések formájában. Munkám során asszociációs kártyákat is használok (OH instruktorként), melyek további segítőeszközök a tudattalan minták feltárásához, tudatosításához és feldolgozásához.  

Ha úgy érzi nehéz élethelyzetben kell helytállnia, kevés ereje maradt ahhoz, hogy egyedül megküzdjön vele, keressen bátran! 


Hogy pontosabban mi mindenben segíthetek: klikk IDE: konzultáció !


SZÉLJEGYZET:

Spyralis, az emlékezés című könyvem (2006-ban, fantázia néven kiadva) érdekes lehet spirituális témák iránt érdeklődőknek. Az elgondolkodtató, regressziós élmények gyűjteménye saját tapasztalatokat, tanulási folyamatokat foglal össze történetek formájában. Bővebben.

Életfelfogásomhoz meghatározó élmény, hogy 2011-ben a St. John of Charity lovagrend tagja lettem a Colombói Kiegészítő Orvostudományok Nemzetközi Nyílt Egyetemén (OIUCM), és "Dame" (azaz női lovag) címet kaptam segítő munkásságomért. Ennek szellemiségében fontos számomra a békésebb érzelmek, nyugodtabb gondolatok, egészségesebb testet támogató világkép, tudatosság, önismeret megteremtéséért folytatott szolgálat.

E-metria FB csoportomban igyekszem kellemes légkört teremteni, edukatív jellegű írásokat megosztani, lehetőséget biztosítani eszmecseréhez, pozitív látásmód kialakításához, fenntartásához. 


Hogy pontosabban mi mindenben segíthetek klikk IDE: konzultációk !