Gyászfeldolgozás

Lapozzunk bele egy könyvbe: "Minden pillanatban dollármilliókat költünk arra, hogy embereket ölésre és pusztításra képezzünk ki, s bombák, repülőgépek és rakéták gyártására. Ehhez viszonyítva alig költünk valamit arra, hogy megtanítsuk az embereket az élet és halál igaz természetére s arra, hogy segítsük őket, amikor eljön az idő, hogy szembesülnünk kell a halállal..."  (Szögjal rinpocse, Tibeti könyv életről halálról)

Valahogy az az elképzelés kering a tudatunkban, hogy a keleti emberek nyugodtabbak, békésebbek, tovább élnek. Valahogy így képzeljük. Azt viszont tudjuk is, hogy a keleti társadalmak ősi tudása sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy már gyerekkorban tudatosítsák, elfogadják, megértéssel, békével közelítsék meg azt, amit a mai társadalmak, főleg a nyugatiak igyekeznek minél távolabb tartani: félünk találkozni az elmúlással, félünk megtapasztalni a halált, holott az elkerülhetetlen. Az elkerülhetetlentől való félelem pedig magát az életet teszi nehezebbé.  

Őszentsége, a Dalai láma így írt a könyvről, amiből idéztem:

"Szögjal rinpocse könyvében azt igyekszik megvilágítani, hogy hogyan értsük meg az élet igaz értelmét, hogyan fogadjuk el a halált, és hogyan segítsünk a haldoklónak és a halottaknak. A halál az élet természetes része mindazoknak, akik megszülettek, előbb-utóbb biztosan szembe kell néznünk vele. Amíg élünk, kétféle módon viszonyuhatunk hozzá. Vagy nem vesszük figyelembe, vagy szembenézünk a saját halálunkig vezető folyamattal, s ha világosan látjuk, kezelni is tudjuk a halál okozta szenvedést. El semmiképpen nem kerülhetjük."

Fontos témája életünknek a halál tényének elfogadása. Fontos folyamat a szeretteink elvesztésével járó gyászfolyamat, a saját mulandóságunkkal való szembesülés. Fontos beszélgetnünk arról, mi hogyan éltük meg, éljük meg a mulandósággal való találkozásokat. 

A pszichológus nem tudja átvenni a lelki fájdalmat, amit veszteségkor megélünk, de segíthet annak feldolgozásában. Ehhez fontos gondolat, hogy a fájdalom feldolgozása nem jelenti, hogy már nem szeretjük igazán azt, akit elveszítettünk. Mikor én magam ezt megértettem, könnyebben tudtam arra rátalálni, amivel ugyanúgy tiszteltem, szerettem azt, aki visszafordíthatatlanul eltűnt az életemből, de saját életem újra élhetővé válhatott. 

A fájdalom ugyanis nem egyenlő a szeretettel. A fájdalom rólunk szól, és nem a halottunkról. 

A fájdalom a mérhetetlen hiányt jelzi, amit a veszteség okoz bennünk, és minél jobban kötődtünk az elvesztett személyhez, annál nehezebb megbírkózni ezzel. De bármilyen mélységben jár át minket, bármennyi ideig elhúzódik bennünk - nem tudja visszaadni azt, aki elment. A pszichológus abban tud segíteni, hogy elviselhetőbbé váljon ez a mérhetetlen hiány, a tátongó űr a mindennapokban, hogy újra rátalálhassunk arra, ami értelmet adhat, amihez kapcsolódni tudunk - és ebben az értelemben, ebben az új kapcsolódásban találjuk meg szívünkben a helyét annak, aki fizikailag már nem lehet mellettünk. 

Szeretettel várom, ha nehéz gyászfolyamat zajlik életében - akár haláleset, válás, szakítás, elutasítás, esetleg egy jelentős életszakasz lezáródása nehezíti meg a jövőképét - vagy épp szeretné jobban megérteni, elfogadni a veszteséggel, elmúlással, élet értelmének keresésével járó folyamatokat, amik mindannyiunk számára feldolgozandó kérdéseket tudnak felhozni. Elérhetőségeimhez klikk.