Regressziós technika élmény: vizsgafélelem
Adott egy érthetetlen félelem. Nincs vizsgadrukk egyetemi évek során, aztán jön a jogosítvány, és amikor végső vizsgára kerül sor, blokkoló félelem lép fel, ami még szomatikus tünetekkel is jár. Vajon honnan eredhet? Ennek az okait kerestük, hogy sikerülhessen a vizsga. A technika alkalmazása során módosult tudatállapotot hoztam létre, és belső képeket bontottunk ki. A belső képek történetté alakultak, mely így hangzott:
A belső képek kibontása (kb 30 perc):
Érzetre
egy elszigetelt kis faluban vagyok. Egy fiú élete kezd kirajzolódni. A fiú szegény, földműves családba született, de a fókusz
egyre inkább a környező hegyekre helyeződik. Hegyi utak jelennek meg,
amiket a fiú jól ismer. A hegyi utakon másokat vezet, amiért
megfizetik. A képek változnak és sziklás résznél beomlás történik. A fiú előtt haladó férfi lezuhan. Utána zuhan a szóban forgó fiú is, de
őt vissza tudkák segíteni a többiek. Túléli. Az előtte lezuhanó férfi
azonban meghal. A fiút borzasztóan megviseli, ami történt, annak
ellenére, hogy nem tehet róla. Ő volt azért felelős, hogy
vezesse a csoportot. Egyre csak azzal vádolja magát, hogy miért nem ő ment
legelöl. A bűntudat annyira mardossa, hogy nemsokára megbetegszik és a
betegség el is viszi.
Hogyan kapcsolódik ez autóvezetéshez? Hiszen nem volt benne autós élmény. Volt benne viszont felelősségvállalás, kudarc és bűntudat. Trauma, amit nem szívesen él át az ember újra, és újra, ezért tudatalatt toljuk még a lehetőségét is. Blokkolunk, akár testi tüneteket is probukálunk.
A történetünk úgy kapcsolódik a félelem miatti blokk oldásához, hogy módosult tudatállapotban a kliens a lezuhanó, elhalálozó figura kapcsán olyan személyre asszociál, aki jelenleg közel áll hozzá érzelmileg - élete párja. Ez az asszociáció olyan erős, hogy sírást vált ki a kliensből.
A vezetéstől való félelem adódhat abból, hogy ha netán sikerülne a vizsga, olyan élethelyzetbe kerülhetne, ahol felelősséget kell vállalnia azért, aki vele van (mellé ül), és pont egy olyan ember fog mellé ülni, aki kapcsán aggódik, hogy meghalhatna miatta. Ő legalábbis így tartja számon a tudattalanjában. Ezért tolja magától a trauma lehetséges forrását, blokkolja a sikeres vizsgát. Szomatikus tünetek jelennek meg egy benne lehetségesnek tűnő traumától való védelemként.
Ezért
a tudatos szinten átkeretezésre van szükség. Ez maga a terápiás munka: Olyan
gondolati mintákat hozunk létre, ami elfogadja, tiszteletben tartja az egyén hitrendszerét, és ezzel együtt mozdítunk meg megértést, megbocsátást,
felismeréseket. Megváltoztatjuk a kiváltó mintázatot. Foglalkozunk a halállal kapcsolatos félelmekkel, átbeszéljük, hogy a szeretteink féltése, elvesztésének lehetősége milyen módokon jelenhet meg bennünk, mi, hogyan projektálódhat életünkben.
A regressziós technika nem arról szól, mi valós, vagy mi nem az. Nem egymás igazságáról vitatkozunk, hanem azt tárjuk fel, az egyén tudattalan tartamában milyen, számára fel nem ismert mintázatok, drivok működnek. Ezt kell olyan irányba rendezni, ami könnyít az aktuális helyzet megélésén.
