Regressziós technika élmény: szomatikus tünet

2024.11.11

Vannak olyan testi tünetek, amikkel nem tud mit kezdeni az orvostudomány. Hiába a sok vizsgálat, nem tűnik indokoltnak a fájdalom, ami megkeseríti a mindennapokat. Ilyenkor keresni kell tovább, mi hozhat könnyebbedést.

Egy ilyen esetet szeretnék most elmesélni. 

Egy fiatal nő keresett fel, akinek erős gyomorfájdalmai voltak hónapok óta. Mindenféle orvosi vizsgálat negatív lelettel zárult. Lelki okokat kellett feltételezni a fájdalmak hátterében. A fiatal nő úgy döntött, hogy kipróbálja a regressziós technikát. Módosult tudatállapotot váltottam ki nála, és belső képek indultak be. A képsor rövid, de intenzív volt.

Egy erdőt látott. Érezte, ahogy ő maga halad az erdőben. Érezte a félelmet, ahogy a figyelme veszélyforrást kutat. Úgy érezte, hogy alig van rajta ruha. Olyan volt, mint valami őslakos lenne, aki ügyesen kerülgette az ágakat, és egyetlen karcolás sem érte. Egész teste megfeszült, készen a menekülésre. Nem tudta megmondani mi elől menekül, de azt meg tudta fogalmazni, hogy retteg. Egyszer egy kidőlt fához ért, ahol kisebb volt a bozót. Ágreccsenést hallott, Egy pillanatra egész testében megdermedt, majd ösztönösen megfordult és hirtelen ott állt vele szemben egy kigyúrt harcos, kezét magasra emelve. A harcos összeszorított csuklójából hosszú dárda feszült feléje. Arcát mindenféle minta díszítette. Tekintete komor volt. A kép mintha kimerevedett volna, nem pergett tovább. Egyre csak a harcos tekintetét nézte. Farkasszemet néztek egymással, majd elsírta magát. A szempár ismerős volt, hiába volt maga  a harcos idegen számára. Percek teltek el, mire sikerült megnyugodnia. Ekkor elindult újra a képsor. A pillanat tört része alatt a harcos hátra mozdította karját és lendületből leszúrta őt. Egy szó sem hangzott el köztük. A dárda pontosan a gyomrába fúródott. Két kezével megragadta, összegörnyedt, ereje fokozatosan elhagyta. Összecsuklott, és holtan rogyott a földre.

Ahogy a harcosra nézett, azonnal mostani szerelmére asszociált. Kértem meséljen a párjáról. Mikor, hogy ismerkedtek meg? Majd megkérdeztem, mióta vannak gyomortáji fájdalmai? Kikerekett a szeme. Hat hónapja ismerkedtek meg, és akkortájt kezdődtek a fájdalmak is, amik egyre erősödtek. 

Ez hogy lehet? - kérdezte - hiszen a barátja nyugodt, soha nem zaklatta őt fel, mindig nagyon figyelmes, kedves. Hogy lehetne ahhoz köze, hogy mennyire szenved?


A válasz:  

Azok, akik hisznek a reinkarnációban magyarázhatják a jelenséget azzal, hogy életről-életre ugyanaz a lélek ölt újabb és újabb "ruhát", így maga a lélek képes emlékezni arra, ha valaki korábbi létformájában bántalmazták. Ha nagyon meghatározó egy emlék, azt inkarnációkon keresztül hurcoljuk, és az újratalálkozás kiválthat szomatikus tüneteket.

Az egykori bántamazó megjelenése – ha másik testben, más személyiséggel, más jellegű kapcsolódással jelenik is újra meg – felidézhetett mély lelki traumát szomtaikus testi tünetekben.  

Azok, akik nem hisznek a reinkarnációban, magyarázhatják a jelenséget szimbolizmussal. A gyógyuláshoz meg kell fejteni, mit szimbolizál a harcos a kliens életében. 

Mindkét megközelítéssel az hozhat enyhülést a tünetekben, ha sikerül megbocsánatunk a "harcosnak", annak, amit az jelenít meg számunkra. Dolgoznunk kell a szorongáson, a félelmen, a gyűlölet-szeretet-bűntudat kérdéseken, tágítanunk kell a kliens nézetein, hogy meg tudjon békélni azzal, amin a teste-lelke keresztülmegy. 

Ha sikerül megérteni a folyamatok hogyan függnek össze, kioldódik a fájdalom tanítási folyamata, szükségtelenné válik a szomatikus fájdalom tanító jelleg és megszűnik a testi jelzés.

Menü