Miért nem tudnak egyesek nemet mondani?

Miért olyan nehéz kimondani azt az egyszerű szót, hogy "nem"? Sokan érzik bűntudatosnak, önzőnek vagy éppen szerethetetlennek magukat, ha nemet mondanak, még akkor is, ha leterheltek, nehezükre esik segíteni saját teendők, problémák miatt. 

Pedig a nem nem feltétlenül elutasítás, lehet önvédelem és önazonosság kifejezése is. A következőkben nézzük meg, miért eshet nehezünkre nemet mondani, milyen pszichológiai gyökerei vannak ennek  a jelenségnek, és hogyan tanulhatjuk meg tisztelettel, de határozottan képviselni önmagunkat.

Honnan ered a "nemet mondás" nehézsége?

A nemet mondás nehézsége tanult viselkedés. Gyermekkorban sokan azt tanultuk, hogy a "jó gyerek" az, aki alkalmazkodik, engedelmeskedik, és nem okoz csalódást. Ha a szeretet és elfogadás feltétele az volt, hogy jók legyünk, akkor a felnőttkori önérvényesítés könnyen összekapcsolódik félelemmel és bűntudattal.

A mögöttes gondolat gyakran ez:

"Ha nemet mondok, elutasítanak."
"Ha nem teszek meg mindent másokért, akkor nem vagyok elég jó."

Ez a megfelelési kényszer sokszor mélyen gyökerezik az önértékelésben és a kötődési mintákban.

A pszichológiai háttér – mi zajlik bennünk?

A nemet mondás helyzetében az ember belső konfliktust él meg két alapvető szükséglet között:

  • az önazonosság és önvédelem vágya,

  • valamint a kapcsolódás és elfogadás igénye között.

Az agyunk társas lényként a kapcsolódást gyakran előtérbe helyezi, így a visszautasítást potenciális "veszélyként" érzékelheti. Ezért van, hogy sokan inkább beleegyeznek valamibe, amit nem akarnak, csak hogy elkerüljék az elutasítottság vagy konfliktus érzését.

Leggyakoribb pszichológiai okok:

  • Gyermekkori feltételes szeretet ("Akkor szeretlek, ha jól viselkedsz.")

  • Alacsony önértékelés – az önmagáért kiálló személy "önzőnek" tűnhet saját szemében

  • Túlzott empátia – a másik érzéseinek túlzott figyelembevétele a saját határok rovására

  • Konfliktuskerülés – félelem a negatív reakcióktól, vitától, elutasítástól

Miért probléma, ha mindig igent mondunk?

A folyamatos alkalmazkodás ára gyakran kimerülés, belső feszültség és önfeladás. Aki mindig mások igényeit helyezi előtérbe, az előbb-utóbb elveszíti kapcsolatát saját szükségleteivel – és ez hosszú távon szorongáshoz, depresszióhoz, indulatokhoz vagy kiégéshez vezethet.

A nem kimondása tehát ilyen esetben nem önzőség, hanem az önbecsülés egyik formája. Ha nem tanuljuk meg meghúzni a határainkat, mások fogják megtenni helyettünk – a saját érdekeik szerint.

Hogyan tanulhatunk meg nemet mondani? 

A nemet mondás képessége tanulható készség, amelynek az asszertív kommunikáció alapja. Néhány lépés, ami segíthet:

  1. Ismerd fel a határaidat – Mit bírsz el? Mikor vagy túlterhelt? Ismerd fel időben és ezt jelezd vissza a kapcsolataidban. "Nagyon jó lenne, de talán majd máskor, mert most túl fáradt vagyok hozzá."

  2. Engedd meg magadnak a nemet – A határok kijelölése nem bántás, hanem önvédelem. 

  3. Használj asszertív kommunikációt – Pl.: "Köszönöm, hogy gondoltál rám, de most nem tudom elvállalni." " Értem, hogy ez fontos neked, de most nem tudok erre időt szakítani, mert túl fáradt vagyok. Legközelebb próbálok résztvenni én is."

  4. Kezdj kicsiben – Először kisebb helyzetekben próbáld ki a nemet mondást.

  5. Dolgozz a bűntudattal – Értsd meg, hogy azzal hogy nem vállalod túl magad nem teszel rosszat, csak új mintát gyakorolsz.

A nem kimondása tehát nem feltétlenül a másik elutasítását jelenti, hanem önmagunk tiszteletét és saját határaink védelmét. Azok, akik képesek megállapítani hol vannak saját határaik, valójában őszintébb és hitelesebb kapcsolatokat tudnak építeni. A bizalom nem abból fakad, hogy mindig igent mondunk, hanem abból, hogy a másik tudja: amit mondunk, az valódi, és a szavaink összhangban állnak a tetteinkkel. Mindebben kulcsfontosságú az asszertív kommunikáció, ami nem csupán "nem" kimondása, hanem tartalmazza azt is, hogy tiszteletben tartjuk a másik érzéseit, miközben kiállunk a saját szükségleteinkért. Az asszertivitás gyakorlása során megtanuljuk, hogyan fejezzük ki, mire van szükségünk, hogyan tudunk határokat húzni anélkül, hogy bántanánk másokat, és hogyan tudjuk kezelni a bűntudatot és a szorongást, ami kezdetben felmerülhet. Ez a képesség hosszú távon nemcsak az önbecsülést erősíti, hanem mélyíti a kapcsolati bizalmat, mert a körülöttünk élők megtapasztalják, hogy szókimondásunk és határaink következetesek és őszinték.

Vissza a BLOG bejegyzésekhez
Share