Maradj kedves!
Valami érezhetően változik körülöttünk. Mintha szűkülne a társadalmi empátia tere: kevesebb a figyelem, gyorsabb a minősítés, ítélkezés; gyakoribb a közöny. Az emberek fáradtak, túlterheltek, sokszor egyszerűen nem marad kapacitásunk kedvességre, megértésre. Felmerülhet a kérdés: Ilyen szinten képesek hanyatlani az erkölcsi értékeink, vagy valami más áll a háttérben: idegrendszeri, lelki és kollektív terhelés?
Pszichológiai szempontból érthető a jelenség: tartós stressz hatására az ember túlélő üzemmódba kapcsol. Ilyenkor a kapcsolódásért felelős funkciók háttérbe szorulnak, csökken a türelem, és felerősödik a védekezés. Spirituális nézőpontból mindez úgy is megfogalmazható, hogy amikor hosszabb időre elszakadunk a belső középpontunktól, az együttérzés áramlása is könnyebben elakad – önmagunk és mások felé egyaránt. Nem véletlen, hogy ez egyre gyakoribb tapasztalat, hiszen olyan világban élünk, ami jó ideje inkább kifelé sodor, mint befelé hív, és kevés teret hagy a jelenlétnek.
Jogos tehát a harag. Jogos a panaszkodásra való késztetés, az igazságtalanság érzése, vagy a kimerültség.
Ez azonban mind tünet, fontos jelzés.
A kérdés nem az, hogy érezhetjük-e őket – hanem az, hogy hogyan hordozzuk?
A testünk ugyanis leképezi mindazt, amit megélünk. A tartósan fennálló belső feszültség idegrendszeri túlműködéshez vezet, ami hosszú távon különféle testi tünetekben, érzelmi és mentális kimerülésben is megjelenhet. Spirituális nézőpontból a bennünk rekedt indulat és keserűség blokkolja az energia szabad áramlását, tudományos nyelvezettel élve az érzelemszabályozás hiánya krónikus stresszállapotot tart fenn.
Innen nézve a kedvesség nem felszínes viselkedésforma, hanem önszabályozási képesség. Tudatosság. Kapcsolódás önmagunkhoz.
Kedvesnek maradni nem azt jelenti, hogy mindent elfogadunk, vagy hogy szó nélkül eltűrjük, ami bánt. Azt sem jelenti, hogy nincsenek határaink. Sokkal inkább jelenti azt, hogy kapcsolatban maradunk önmagunkkal akkor is, amikor nehéz érzések jelennek meg. Ilyenkor időt adunk magunknak felismerni, mit érzünk valójában, megengedjük ezeknek az érzéseknek a jelenlétét, és felelősséggel választjuk meg, hogyan fejezzük ki őket.
A kedvesség ebben az értelemben nem gyengeség, hanem tudatosság. Jelenti azt, hogy képesek vagyunk határokat húzni anélkül, hogy közben elzárnánk a szívünket, és hogy meg tudjuk őrizni az emberségünket még akkor is, amikor nehéz időket élünk.
Mindez munka: érzelemkezelés, önreflexió, idegrendszeri regeneráció, tudatosság növelés. Néha terápiában, néha meditációban, néha egyszerűen őszinte belső figyelemben. Nem látványos folyamat – de mélyen formáló.
A kedvesség megőrzése fontos, mert nemcsak a jelenről szól, hanem arról is, milyen belső mintákat viszünk tovább. Mit tanulnak el tőlünk a gyerekeink, a környezetünk, a közösségeink? Milyen világot építünk apró, hétköznapi reakcióinkkal?
Maradj kedves! Nem azért, mert minden rendben van, vagy mert le kellene tagadnunk a nehézségeket, hanem azért, mert a kedvesség – ha tudatosan gyakoroljuk – sodródás helyett választás, ami azt jelenti, hogy nem adjuk át teljesen az irányítást a feszültségnek, a kimerültségnek, vagy a haragnak.
Egy széteső világban könnyű eldurvulni, bezárni, közömbössé válni. A kedvesség ezzel szemben azt üzeni: figyelek, jelen vagyok, és felelősséget vállalok a saját reakcióimért. Ebben az értelemben ez egyfajta ellenállás, de nem a körülményekkel szemben, hanem az automatikus, romboló belső működésmódokkal szemben.
Maradj kedves, mert ez a hozzáállás közvetlen pozitív hatással van a testedre is, kapcsolataidra is, hiszen amikor nincs fenntartva a belső feszültség, az idegrendszer megnyugodhat, a test regenerálódhat, a kapcsolatainkban tér nyílhat, ahol valódi kapcsolódás és gyógyulás jöhet létre – bennünk és egymás között is.