Harcra kész boldogság. Boldogtalan harc.
Ha körülnézek, rengeteg harcost látok – mind külső, mind belső csaták tengerében. Napról napra, óráról órára küzdünk a stressz, az aggodalom, a félelmek és a konfliktusok hullámai között. Nem csoda, ha az öröm pillanatai keserédesek: viharverten nehéz őszintén örülni.
Sokan az örömöt lassan csak átmeneti figyelemelterelésként élik meg, két harc hulláma között, miközben épp erőt gyűjtenek a következő kihíváshoz. Pedig az örömre való képességünk nem luxus: ez az üzemanyag a lélek számára, ami segít, hogy ne csak túléljünk, hanem élvezzük is a mindennapok apró örömeit.
Az örömre szükségünk van – mert ez ad erőt, rugalmasságot és reményt az újabb akadályok leküzdéséhez.
Az öröm nem sorvadhat el bennünk a folyamatos harcok hatására. Tudatosan védenünk kell, tudatosan életben kell tartanunk ! Nem engedhetjük, hogy spontán örömképességünk veszítsen az állandó küzdelemben. Ha az örömközpontunk csak egyre erősebb külső stimulációra tud reagálni, gyengül a belső motor ereje, amely valódi energiát ad a mindennapokhoz.
Fontos megtanulni szétválasztani a szükséges és a szükségtelen harcot, amelynek nagy része gyakran automatikus, fel nem ismert belső konfliktus. Olyan, mint egy kis hógolyó: ha nem figyelünk rá, lavinává nőhet, és ijesztőnek tűnhet. Pedig még ekkor is lehetséges felismerni, hogy ez csak egy kis hógolyó, amivel lehet játszani, aminek lehet örülni. Az öröm megőrzése tudatosságot, figyelmet és önmagunk iránti törődést igényel – amiért minden pillanatban érdemes erőfeszítést tenni.
Olyan időszakot élünk, amikor a hógolyók elkerülhetetlenek, ugyanakkor sok lavina megelőzhető tudatos odafigyeléssel. Ez az időszak nehéz, de egyben lehetőség is felismerésekre, önismereti fejlődésre, tudatosabb életvitelre. Ha megtanulunk jól bánni a hógolyókkal, ha tudatosan életben tudjuk tartani az öröm és hála érzését, "nem fagyunk bele a télbe" mert megtapasztalhatjuk, hogy a nehézségek között a "melegségnek" is van helye.