A Rogers-i szemlélet lényege és előnyei
A rogersi szemlélet, más néven személyközpontú megközelítés, Carl R. Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Rogers az egyik legmeghatározóbb alakja volt a humanisztikus pszichológia irányzatának. Munkássága forradalmasította a segítő kapcsolatot: hangsúlyozta, hogy a valódi változás alapja nem a technika, hanem a kapcsolat minősége. Alapgondolata, hogy minden emberben megvan a belső fejlődésre, gyógyulásra és önmegvalósításra való képesség – ehhez azonban megfelelő, biztonságos légkörre van szükség.
Mit jelent az empatikus, elfogadó légkör a pszichológiai munkában?
A rogersi szemléletben a pszichológus partnerként van jelen a kliens mellett. A cél egy olyan tér megteremtése, ahol a kliens őszintén ránézhet önmagára, érzéseire és döntéseire.
A szemlélet három alappillére:
-
Empátia – a kliens belső világának valódi, mély megértése.
-
Feltétel nélküli elfogadás – a személy értékelés nélküli, teljes elfogadása.
-
Hitelesség (kongruencia) – a szakember őszinte, önazonos jelenléte a kapcsolatban.
Miben segít a rogersi szemlélet?
A rogersi, empatikus légkör segít abban, hogy:
-
a kliens biztonságban érezze magát,
-
megértve és elfogadva tapasztalja önmagát,
-
felismerje saját belső erőforrásait,
-
és felelősséget vállaljon a saját életéért, döntéseiért.
E szemlélet támogatja az önismeret mélyülését, a belső harmónia megteremtését és az érzelmi egyensúly visszanyerését.
Az empátia és a szembesítés egyensúlya
Sokan azt gondolják, hogy az empatikus megközelítés "csak elfogadásról" szól, pedig a rogersi szemlélet nem zárja ki a szembesítést. Épp ellenkezőleg: a biztonságos légkör lehetővé teszi, hogy a kliens képes legyen elfogadni és feldolgozni a fejlődését segítő visszajelzéseket is. A rogersi szemlélet nem technika, hanem egy emberi hozzáállás, amelyben az elfogadás, az empátia és a hitelesség révén a kliens önmaga legjobb segítőjévé válhat.